Junks in Time's Eye

Nem kezdődött jól.

Az egyik méltatás a példányomon, "high tech fizikát" és "katonai taktikát" ígért. Galore.
És életnagyságnál nagyobb jellemeket. Ez Clarke korábbi regényeit (szigorúan csak a regényekről beszélek, a novellák szereplőire ez nem vonatkozik!) és együttműködőit ismerve, lapos történetet és sematikus papírkaraktereket ígért.

Szerencsére a méltatásnak csak az a negyedik ígérete vált valóra, mely Baxter tehetségére vonatkozott. (Amelyet már möbius is pdzegetett a RámaII kapcsán)

A főbb jellemek általában nem sematikusak. A főhősnőt kivéve. Bisesa ugyan élőbb, mint Clarke női karakterei általában, de van vele egy nagy bökkenő: hogy nem nő.

A mellékszereplőkkel már nagyobb a baj: az én olvasatomban sem Nagy Sándor, sem Dzsingisz kán nem él, de még könytári háttéranyagként is haloványak. A többi mellékszereplő pedig csak báb, bármennyit is szerepelnek a történetben.

Igazán nagy problémám azonban nem ezzel, hanem a szándékosan vagy önkéntelenül kihagyott helyzetekkel vannak:

• Az időparadoxont meg sem próbálták feloldani: amint felbukkantak a történetben a nem hétköznapi szereplők, egyre azon töprengtem, vajon hogyan számolnak el történelmi személyiségek hiányával a történelemből. Hát sehogy! A végére úgy tűnik, hogy ennek felodása vagy valamiféle párhuzamos idővonalak cucc lesz, vagy valami egész meghökkentően újszerű gondolat a folytatásban.
• Nem használták ki azt a lehetőséget sem, amelyet egy patthelyzet eredményezett volna a mongol és makedón erők között. 1500 évnyi különbség békés áthidalását. Pedig egyszer (többször is) nyomatékosan felhívták a figyelmet, hogy ilyen kurva jó ötlet is volt összereszteni Dzsingiszt és Nagy Sándort...
• Nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy a nagy személyiségeket árnyaltan mutassák be. Dzsingisszel semmi módon nem tudtak mit kezdeni, hát szinte deus ex machina módon oldották meg a problémát.
• Az első köteben nem kezelték sehogy az idővonalakat összekuszáló felsőbb jelenlétet. Ami lehet erény, de lehet hátrány is, ha mondjuk nem sikerül befejezni a történetet a második folytatásban... egyelőre olyan érzésem van, hogy fogalmuk sem volt, hogyan oldják meg ezt, nincs igazi válaszuk, és egyszerűen a folyatások szőnyege alá seperték a problémát. Mert amit felvetettek, az számomra egyelőre értelme(zhete)tlen...

A könyv tudományával van még egy gond, mielőtt az apróságokba, melyeket annyira szeretek, belemászunk: azt pedzegették, hogy a légkört, a felszínt, az időjárást erősen megzavarták az időszeletek különbségei, az új egyensúly nem adta könnyen magát. De könyörgöm, a földköpenyben és a földmag külső rétegében az olvadt anyag folyamatos áramlásban van. Az időszletek mentén ezek az áramok nyilvánvalóan ütköznek, így feszültség mindenütt másutt is keletkezik, tehát új vulkánok, földrengések nemcsak a kéreglemezek találkozásánál pattannak ki, hanem mindenütt, ahol az időszelet meggyengítette a földkérget, így az energia elvezetődhet. Persze, így hamar kipusztult volna az összekényszerített emberi és állati menazséria. Mondhatod, a felsőbb hatalom, az Elsőszülöttek, gondoltak erre, és valamiképpen megzabolázták a kiegyenlítődést. Akkor miért nem tették ezt meg a légköri folyamatokkal is?

Irodalmilag a fő bajom a regénnyel az erőszakos, szájbarágós ismeretterjesztés. Ismerve az amerikai célközönség (kamaszok-college hallgatók) tudásszintjét, valóban nem árt jó sokszor elmagyarázni, ki kicsoda a világtörténelemben, és melyik földrajzi színpadon és színben szerepelt éppen, de egy magyarnak ez a redundancia sokszor gyötrelmes. Optikailag bánt, hogy a color locale idegen szavakat dőlt betűvel szedik: ha én, az idegen olyan hülye is vagyok, hogy nem ismerem fel, ez nem angol szó, egy anyanyelvi olvasó talán igen... Clarke-i fogás, szerencsére nem túl gyakran jön elő a betűszavak használata, és kifejtésük...

És most a cöncögés, kicsiny, ámde buta hibák (szerencsére nem túl sok):

• Rögtön az első oldalakon az ausztralopitekusz hölgynek hol hosszú, hol rövid a lába.
• Az RPG 7-est úgy mutatják be, mint egy hátultöltős rakétavetőt.
• Egy antik görögöt semmiképpen sem zavart volna a makedón királyi udvar homo- és biszekszuális szokásai, mint Euménészt zavarta.
• Aranyos - és hiteles - momentum, hogy Ruddy, a viktoriánus szereplő a nyakhámot, illetve hiányét, mint a lóvontatás csúcsát kéri számon a szrencsétlen makedőnokon, holott abban az időben, mi szegény magyarok már régen a jóval fejlettebb szügyhámot használtuk. De valóban hiteles, mert az angol fogatok még ma is nyakhámmal mennek a fogathajtó versenyeken...
• Másik equestrian nonszensz, hogy Nagy Sándor lovasságát a mongoloknál képzettebb, jobb lovasnak mutatják be.
• Egyáltalán, a mongol katonai manőverek és taktikák egészükben meglehetősen egysíkúan és fantáziátlanul kerültek elő. Talán nem véletlenül...
• Nehezen elképzelhető, hogy az akkumulátor technológia akkorát fejlődne harminc év alatt, amilyen jól teljesítenek az akksik a történetben.
• Az is kissé hihetetlen, hogy a műszerek épen maradtak a helikopter hasa alá szerelt konténerben, miután a madár rájuk zuhant...

Ugye, nem is olyan rossz!