A feltöltőemberem pont a Szingularitás előtti napon jött. A gyomromat egy kissé könnyűnek éreztem és távoli zenét hallottam. Aztán a kisbusza felért a dombtetőre. A kisbusza, oldalán vörösre és kékre festve, mint egy régimódi cigányszekér. Gyerekek szaladtak le az utcára mobilteleefonokkal és lejátszókkal és játékkonzolokkal kis kezükben. Kacagtak amikor a feltöltőember megérintette eszközeiket a töltőjével. Most már egy hónapig működni fognak. Egy hónapig!
.................Természetesen az egész világ megváltozik huszonnégy órán belül. Olyan régen készülünk a Szingularitásra, nem is igen hittem már, hogy végül megtörténik. A kormány emberei körbejártak a brossúráikkal. Jódtablettákat, szigetelőszalagot* és légfrissítőket és egyéb értelmetlen holmikat osztogattak. „A technológiai fejlődés exponenciálissá vált“, mondták. „A számítógépek és mesterséges intelligenciák és nanotech eszközök bizonyos szinten értelemre ébrednek majd, és magukat fogják tökéletesíteni, és azután a világ olyan módon változik meg, melyet az emberi lények elképzelni sem tudnak.“ Ezután elhúztak.
.................A feltöltőember más. Akkor kerül elő, amikor a cuccok leállnak. Ha szofver update-ek hibáznának, vagy a hálózati adapterek elavulnának. Vagy ha az egész blokkban elfogyna az áram, leparkoláná a kisbuszát a generátorával, és mindenkit újratöltve körjárna. A Szingularitásnak nagyon sok energiára van szüksége.
.................Amikor ajtót nyitottam neki, az újságommal legyeztem magam. Az én feltöltőemberem igazán aranyos. Kinyitottam az ajtót, és ő rám mosolygott:
................. – Feltöltés, hölgyem?
.................Félreléptem, és beengedtem. Mélyen kivágott topot viseltem, és kifestettem és illatosítottam magam. Csak neki. Nemtörődömnek éreztem magam. Mint mindenki azon a napon.
.................A feltöltőemberem nem az a férfi volt, aki illene hozzám. Mégcsak profilt sem cseréltünk sohasem. De kit érdekel? Egy nap múlva, mindannyian egy utazó mexikói zenekarban találhatjuk magunkat, vagy a víz alatt élve, fejünkből kinövő csápokkal. Senki sem tudta mi fog történni a Szingularitás után.
.................A feltöltőember körbejárt a lakásban, kezében a töltőjével, és az a sok adapter és kábel ott fityegett a csípőjén lógó övén. Hullámos haja volt, apró tincsek csavarodtak hátul a nyakán, amelyeket szerettem volna az ujjam köré csavarni.
.................Feltöltötte az összes újságomat, magazinomat és könyvemet. Feltöltötte mobilomat, a csipogómat és a fogkefémet. Apgrédelte a macskát és a cicakajás edényt meg a porszívót. A feltöltőembernek teljes listája volt a házamban található valamennyi feltöltésre vagy upgrade-re váró eszközről. Én nem tudtam már követni az ilyesmit. Emlékszem a régi napokra, amikor magunknak kellet a saját cuccainkat feltöltenünk, és az elemek csak pár napig vagy óráig tartottak, nem egy egész hónapig. Annyira kényelmetlen volt! És annira mérges voltam, amikor a mobilomat a vagy a zsebszámítógépemet próbltam bekapcsolni, és csak a figyelmeztetés jött föl: „Alacsony töltés. Kérem azonnal kapcsoljon le, hogy elkerülje a lehetséges adatvesztést.“
.................– Mi a neve? – kérdeztem.
.................Guggolt éppen, a kis dinoszauruszt töltötte föl, amely a padlót mossa. Föléhajoltam, hogy belekukkanthasson az ingembe, amikor felnéz.
.................– Briannek hívnak. És önt? – Egyértelműen belenézett a dekoltázsomba.
................. – Rita.
................. – Üdv, Rita! – egy pillanatra a szemembe nézett, aztán vissza a dinoszauruszra. – Nincs nálam a megfelelő adapter ehhez a berendezéshez. A kocsiban van a nagyobb dugós adapter. Egy percen belül visszajövök.
................. Brian túlságosan is gyorsan töltött fel mindent a házban, és indulnia kellett.
Amint kissé bizonytalankodva az ajtóban állt, összeszedtem a bátorságomat:
................. – Nem maradhatna?
Rám mosolygott,
................. – Most nem – mondta. – Mindenki feltöltést akar, hogy holnap itt a Szingularitás.
................. – Akkor nem látlak újra, amíg…?
................. Ahogy az ajtókeretben állt, Brian vörösesszőke haján lecsorgott a napfény. Mosolyt villantott rám:
................. – Holnap nem dolgozom.
................. Visszasugároztam rá:
................. – Tökéletes.
................. Miután elment, egy kupacba rogytam a szófán, a szívem kiugrált a mellkasomból. A Szingularitás napja világméretű ünnepnap volt. Az összes könyvem és újságom megszűnt működni az éjszaka. A kenyérpirítóm memória-összeomlást kapott** és nem hajlandó felbútolni, így aztán inkább egy tál műzlit reggeliztem.
.................Előkerült Brian, és kimentünk. Könnyű felhők sodródtak a ragyogó kék égen. A házam teljesen leállt és kaptam egy üzenetet, miszerint minden elavult és hamarosan upgradelni kell. Összezavarodott szomszédaimból tömeg verődött össze az utcán.
Valakinek volt egy karórája, és elkezdett visszafelé számolni.
.................Csatlakoztunk hozzá:
.................– Hét, hat, öt, négy, három, kettő…
.................Brian megragadta a kezemet, és mindketten kimondtuk:
................. – Egy!
................. Csend volt. Egy hosszú perc múlva egy gyerek megkérdezte:
................. – Mi történt?
................. Később leültünk beszélgetni Briannal. Az emberek kerti székeket hoztak, és begyújtották a barbecue sütőket. Még mindig arra vártak, hogy valami történjen.
................. – Úgy gondoltam, a Szingularitásnak lenyűgözőbbnek kellene lennie – mondtam, és felszúrtam egy mályvacukrot a nyársra.
................. Brian vállat vont:
................. – A szingularitásnak nagyon sok energiára van szüksége. – Elővette a PDA-ját, és felpöckölte. A képernyő egy pillanatra kivilágosodott, és mielőtt újra kialudt, az üzenet tűnt föl rajta: "Alacsony töltés. Kérem azonnal kapcsoljon le, hogy elkerülje a lehetséges adatvesztést."
*duct tape: Magyarországon jobbára ismeretlen. Több, mint a szigetelőszalag. Valójában ez tartja össze Amerikát. Egy novella szerint a Világegyetemet is… 2003-ban pont az II. Iraki Háború kitörésekor voltam itt. A kormány, vagy egyéb idióták kitalálták, hogy a lehetséges vegyi és biológiai támadások ellen az országlakosok szigeteljék le egy helyiség (általában a fürdőszoba) nyílászáróit az otthonaikban - duct tape-pel. Azt hiszem az Egyesült Államok II. világháború utáni történelmének egyetlen esete állt elő, amikor a kereskedelemben hiánycikk keletkezett. Kifogyott a duct tape...
**core dump: itt valami hib lehet a koszvetítővonalban. A core dump egy digitális állapotjelentés általában arról a memóriaállapotról, amely rendszer-összeomláskor állt fenn. Szép magyar neve: memóriakiírás. Core dump a neve a core dump file-okat analizáló programnak is. A "to dump core" viszont mindettől függetlenül a fatális hiba okozásának egyik gúnyneve. Egyszóval a szerző itt valamit összekeverhetett. Emiatt aztán az idegösszeomlás mintájára a memória-összeomlást használtam. Aminek továbbra sincsen semmi értelme, de legalább jól leír egy ideges kenyérpiritót.
No comments:
Post a Comment